"...szeressük egymást,
mert a szeretet Istentől van"
(I. János 4:7)
Legfrissebb híreink

Asszonykör

Szeretettel meghívjuk a gyermeket nevelő nőtestvéreinket a most induló

Gyermekes női körbe!

Szeretettel várjuk azokat, akik régóta járnak templomba és hívogassuk azokat is, akik még nem voltak! Hozzuk kisgyermekeinket is!

Az I. alkalom időpontja: 2016 november 12 09:30
A további alkalmak megbeszélése az első alkalmon lesz.

Asztaliteniszezési lehetőség

Minden csütörtökön 18 órától lehetőség van asztaliteniszezésre, legközelebb 2016.12.01-én, csütörtökön.
Asztal van, ütőt, labdát hozni kell.

Advent 1. vasárnapi hálaáldozati istentisztelet

Advent első vasárnapján, 2016.11.27-én úrvacsorával egybekötött hálaáldozati istentiszteletet tartunk. 2016.11.21-től hétfőtől péntekig minden nap 18 órakor meghívott lelkészek tartanak istentiszteletet. Hétfőn Simon Emil, kedden Bagi László, szerdán Gyimesi Zsuzsa, csütörtökön Vida Szabolcs, pénteken pedig Czanik Péter.

Megemlékezés gyülekezetünk alapításának 75 éves évfordulájáról

Advent negyedik vasárnapján, 2016.12.18-án ünnepi hálaadó istentiszteletet  tartunk gyülekezetünk alapításának 75 évfordulója alkalmából.
Ez alkalomból igét hirdet Nagytiszteletű Kovács Mihály lelkész Úr.
Az istentisztelet után szeretetvendégséget tartunk.

Újpesti reformációi napok - 2016. október 27-29. és 31.

Helyszín a Belsővárosi Református Egyházközség templom
(1041 Budapest, Szent István tér 24)

27. csütörtök 18 óra:Sola Scriptula - 5 Móz. 5,31-33;Jel 22,18-19
"Ne térjetek el se jobbra se balra"
Igehirdető: Szabó László református beosztott lelkész (Belsőváros")

28. péntek 18 óra:Solus Chistus - Jn 14,4.7; Apcsel 4,11-12
"senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam"
Igehirdető: Solymár Péter evangélikus lelkész

29. szombat 18 óra:Sola gratia - Ef 2,8-10
"Mert kegyelemből nyertetek üdvösséget, hit által és ez nem tőletek van..."
Igehirdető: Lóránt Gábor református lelkész (Belsőváros)

31. hétfő 18 óra:Sola fide - Róm 1,16-17
"Az igaz ember pedig hitből él"
Igehirdető: Mészáros Kornél baptista lelkész

Mindenkit szeretettel várunk!

Részvétel a 20. Nemzetközi (Kárpát-Medencie) Presbiteri konferencián

Gyülekezetünk képviseltette magát a 20. Nemzetközi (Kárpát-Medencie) Presbiteri konferencián, amely 2016. Július 1-3-án Miskolcon a Lévay József Református Gimnáziumban került megrendezésre.
Témája a Református Presbiter hitvallásos felelőssége volt.
A programok a következőek voltak:
2016.július 1. (péntek)
16:30 Elnöki megnyitó
16:40 Köszöntések a meghívott vendégek részéről
17:00 A Reformáció történelmi gyökerei (ortodoxia, valdensek, ferencesek, husziták) - Dr. Buzogány           Dezső, a Kolozsvári Hittud. Egyetem professzora
17:40 Szünet
18:00 A református hit és a művészetek - Dr. Békési Sándor a KRE HTK docense
18:40 Esti áhítat - Hangóné Birtha Melinda lelkipásztos, Miskolc-Avasi Egyházközség
19:30 Vacsora

2016.július 2. (szombat)
07:30 Reggeli imaközösség
08:00 Reggeli
09:00 Megnyitó áhítat
09:30 A presbiter felelőssége a gyülekezet hitvallásosan református jellegéért - Dr. Márkus Mihály      ny. püspök
10:00 A presbiter felelőssége a kálvini etika érvényesüléséért a gyülekezetben - Dr. Tóth János, a Békési Területi Szervezet elnöke
10:30 Énekkari szolgált - a Lévay Gimnázium énekkara
11:00 Kávészünet
11:20 Fórum a presbiteri felelősségről, vezeti dr. Szilágyi Sándor ügyvezető elnök
13:00 Ebédszünet
15:00 A gazdaságetika változása a reformáció hatására - protestáns történelmi modellek és trendek, kitekintéssel 2017-re...- Dr. Békefy Lajos lelkipásztor, a Presbiter főszerkesztője
15:40 Bizonyságtétel
16:20 Kávészünet
17:00 A presbiter felelőssége az egyházközség missziójáért - dr Viczián Miklós mérnök, MRPSz missziói elnöke
17:40 A presbiter felelőssége az egyházközség gazdasági ügyeiért - Szűcs Attila vállalkozó, a Zsinat gazdasági bizottságának tagja
18:40 Esti áhítat - Victorné Kardor Erika lelkipásztor, Nemesbikki Egyházközség
19:30 Vacsora
20:30 Filmvetítés, Életkérdések

2016.július 3. (vasárnap)
07:30 Reggeli imaközösség
08:00 Reggeli
09:00 Felelősség a Kárpát-medence presbiteri egységéért, összegzés: dr. h.c. Szabó Dániel elnök
10:30 Záró istentisztelet úrvacsora a Miskolc-Avasi templomban, igehirdetéssel szolgál főtiszteletű Csomós József, a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspöke, agenda: Hangó István avasi lelkipásztor
12:30 Ebéd, búcsúzás

Budapest-Északi Református Egyházmegyei Közgyűlés

2016.05.28-án került gyülekezetünkben megrendezésre a Budapest-Északi Református Egyházmegyei Közgyűlés, amely sikeresen és rendben lezajlott. Gyülekezetünk tagjai nagy örömmel vettek részt ennek a megszervezésében és lebonyolításában.

Úrvacsorai előkészítő sorozatot tartunk

Pünkösd előtt, május 9-13-ig, hétfőtől péntekig este 18 órakor, meghívott lelkipásztorok szolgálatával.

Gabrieli Kórus virágvasárnapi koncert


Vezényel: Sólyom Richárd
Helyszín:
ÚJPEST-ÚJVÁROS
REFORMÁTUS GYÜLEKEZET
BUDAPEST, IV., ATTILA U.118.

2016. Március. 20 Vasárnap, 10:30
A belépés díjtalan - adományokat köszönettel elfogadunk

Presbiteri ülés

2016. Február 3-án 18 órai kezdeti presbiteri ülést tartunk.
Minden presbiter társunk megjelenésére számítunk.

Ökumenikus imahét: Újpest

Január 18-23: a Krisztus-hívők egységéért

Az imaalkalmak minden este 6 órakor kezdődnek!

Január 18, hétfő                Isten tetteinek hirdetésére elhívottan - 1Pét 2,9
Kertvárosi Szent István katolikus templom (Rákóczi tér 4-8)
Igét hirdet: Zámbó András káposztásmegyeri református lelkész

Január 19, kedd                 Elhívatottan az örömhír hirdetésére 
Újvárosi református templom (Attila u. 118)
Igét hirdet: Kosinsky Béla káposztásmegyeri katolikus plébános

Január 20, szerda              Tanúskodás a közösségről 
Egek királynéja katolikus Nagytemplom (Szent István tér)
Igét hirdet: Solymár Péter evangélikus lelkész

Január 21, csütörtök         Van egy álmod?
Baptista imaház (Kassai u. 26)
Igét hirdet: Horváth Zoltán főplébániai katolikus plébános

Január 22, péntek               Együtt imádkozva 
Káposztásmegyeri katolikus közösségi ház (Tóth Aladár u.)
Igét hirdet: Petőné Juhász Emília református beosztott lelkész
Utána ifjúsági alkalom: Papp Szabolcs baptista ifjúsági vezető

Január 23, szombat            Egységért égő szívek
Evangélikus templom (Lebstück M u. 38) 
Igét hirdet: Nagy Sándor katolikus főplébániai diakónus

Mottó: "Arra hívattunk, hogy az Úr nagy tetteit
                          hirdessük!" 1 Pt 2,9
Az idei imahét hívás arra, hogy só és világosság legyünk.
- Minden este, az imaalkalmak után közös agapé, szeretetvendégség lesz a helyi közösségi teremben.

Blogarchívum